AZ FDSZ SZOLIDARITÁST VÁLLAL AZ ELTE DOLGOZÓIVAL
2024.02.20.
Az FDSZ támogatja és szolidáris az ELTE dolgozóinak nyílt levelével, kezdeményezésével. Maximálisan kiállunk az állami fenntartású egytemek dolgozói mellett! A mai napon MTI hír formájában is megfogalmaztuk véleményünket a felsőoktatási bérekkel kapcsolatosan „Béremelést a felsőoktatásban! Most!” címmel.
NYÍLT LEVÉL AZ ÁLLAMI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK FENNTARTÓJÁNAK
2024. február 19.
Mi, az ország legnagyobb állami fenntartású egyeteme, az Eötvös Loránd Tudományegyetem alulírott dolgozói elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a közoktatási szektorban zajló bérrendezéssel egy időben a fenntartó továbbra sem biztosítja az elvárt magas színvonalú oktatáshoz és kutatáshoz és tisztességes bérezéshez szükséges forrásokat, hogy a mára teljesen elértéktelenedett és méltatlanul alacsony garantált béreket és hallgatói juttatásokat növelni lehessen.
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt, 2023. január 18-án egyetemünkön indított kampányban több mint ezer ELTE-s alkalmazott írta alá azt a nyílt levelet, amelyben jeleztük a bérhelyzet tarthatatlanságát. Ennek nyomán az egyetemvezetés három intézményi minimálbért vezetett be: tanársegédeknek bruttó 380 ezer Ft-ban, adjunktusoknak bruttó 420 ezer Ft-ban, az oktatást-kutatást támogató munkakörökben dolgozóknak bruttó 362 ezer Ft-ban húzta meg a garantált bér minimumát.
Az elmúlt év maginflációja (18,2%) azonban ezt az emelést felemésztette. A docensi és egyetemi tanári munkakörben dolgozók körében nem került sor hasonló rendszer bevezetésére. Emiatt állhat elő az a helyzet, hogy egy záróvizsga bizottság docens elnökének ma kevesebb a bére (bruttó 504 480 Ft), mint a sikeres záróvizsgájának másnapján pedagógusgyakornokként elhelyezkedő pályakezdőnek (bruttó 528 ezer Ft).
Fontos és örvendetes, hogy a közoktatás béreit megemelték, ezt régóta nagyon időszerűnek tartottuk: sokszor, sok formában kiálltunk a közoktatásban dolgozók mellett, vállaltunk velük szolidaritást és támogattuk sztrájkalapjukat. Most saját, méltatlan és hosszú évek óta rendezetlen béreinkért emelünk szót.
Mit akarunk?
A közoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben is történjen meg végre a bérek felzárkóztatása!
Elengedhetetlen:
– a munkáltatói döntésen alapuló illetmény (2021-22-től bevezetett “15+15%”) beépítése az alapbérbe
– az így létrejövő garantált alapbérek legalább 50%-os azonnali emelése minden munkakörben és beosztásban; az oktatói-kutatói és a közalkalmazotti bértáblák felülvizsgálata,
– a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi minimumbér bevezetése és bértáblában való rögzítése; a további oktató kollégák, illetve a kutatást-oktatást támogató kollégák bérezésének ehhez igazítása,
– az inflációkövető garantált éves emelés.
Ezen célokat szem előtt tartva a rendelkezésünkre álló összes eszközzel küzdeni fogunk!
Magyarország elemi érdeke, hogy legnagyobb és kiválóan teljesítő, a tanárképzésben vezető szerepet vállaló egyetemén és minden állami fenntartású felsőoktatási intézményben:
– szűnjön meg a méltatlan bérhelyzet miatt már megindult munkaerő-elvándorlás,
– az oktatói, valamint az oktatást-kutatást támogató munka méltó ellentételezéssel folyjon, és hogy
– a tudományos pálya újra vonzóvá váljon, hogy fiatal oktatóink számára is tervezhetővé váljon a jövő.
E sürgős és elengedhetetlen változások egyik kulcsa a 2018 óta nem módosított képzési normatívák (ún. költségkeret) azonnali, legalább 50%-os emelése, amely az egyetem gazdálkodásának alapja.
Felsőoktatás nélkül nincs tudomány, nincs közoktatás, oktatás nélkül pedig nincs működő ország!
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai:
(az aláírók névsora 2024. február 18-án [a lista az első kommentben szereplő linken frissül!])
1. Pálfia Zsolt, Természettudományi Kar
2. Gregor Anikó, Társadalomtudományi Kar
3. Nagy Károly András, Társadalomtudományi Kar
4. Bergmann Krisztina, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
5. Homonnay Zoltán, Természettudományi Kar
6. Tóth Attila István, Természettudományi Kar
7. Berényi Eszter, Társadalomtudományi Kar
8. Anonim, Természettudományi Kar
9. Láng Emma, Természettudományi Kar
10. Németh László, Savaria Egyetemi Központ
11. Dr. Szoboszlai Norbert, Természettudományi Kar
12. Durkó Gábor, Természettudományi Kar
13. Teller Katalin, Bölcsészettudományi Kar
14. Oblath Márton, Bölcsészettudományi Kar
15. Kránicz Bence, Bölcsészettudományi Kar
16. Dr. Vincze Teréz, Bölcsészettudományi Kar
17. Szécsényi Endre, Bölcsészettudományi Kar
18. Dr. Pintér Tibor, Bölcsészettudományi Kar
19. Pálos György Ali, Bölcsészettudományi Kar
20. Bacskai Brigitta, Bölcsészettudományi Kar
21. Horváth Györgyi, Bölcsészettudományi Kar
22. Máté András, Bölcsészettudományi Kar
23. Zsély István Gyula, Természettudományi Kar
24. Pál Eszter, Társadalomtudományi Kar
25. Kenderesy Anna, Bölcsészettudományi Kar
26. Cserti József, Természettudományi Kar
27. Gelencsér Gábor, Bölcsészettudományi Kar
28. Anonim, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
29. Anonim, Természettudományi Kar
30. Seregi Tamás, Bölcsészettudományi Kar
31. Bodó Csanád, Bölcsészettudományi Kar
32. Király Edit, Bölcsészettudományi Kar
33. Vadas András, Bölcsészettudományi Kar
34. Koltai János, Természettudományi Kar
35. Dánél Mónika, Bölcsészettudományi Kar
36. Zólyomi Gábor, Bölcsészettudományi Kar
37. Süvegh Károly, Természettudományi Kar
38. Müllner András, Bölcsészettudományi Kar
39. Hargitai Henrik, Bölcsészettudományi Kar
40. Kiss-Szeman Anna, Természettudományi Kar
41. Bánóczi Zoltán, Természettudományi Kar
42. Fokasz Nikosz, Természettudományi Kar
43. Biró Tamás, Bölcsészettudományi Kar
44. Székely Júlia, Társadalomtudományi Kar
45. Zombory Máté, Társadalomtudományi Kar
46. Papp Zoltán, Bölcsészettudományi Kar
47. Dr. Csámpai Antal, Természettudományi Kar
48. Fried Katalin, Természettudományi Kar
49. Gerő Márton, Társadalomtudományi Kar
50. Nagy Roland, Bölcsészettudományi Kar
51. Kiss György, Természettudományi Kar
52. Seláf Levente, Bölcsészettudományi Kar
53. Somlai Gábor, Természettudományi Kar
54. Dr. Orbán Katalin, Bölcsészettudományi Kar
55. Kós Géza, Természettudományi Kar
56. Kovács András Bálint, Bölcsészettudományi Kar
57. Akar Péter, Bölcsészettudományi Kar
58. Dávid Gyula, Természettudományi Kar
59. Szilágyi-Gál Mihály, Bölcsészettudományi Kar
60. Vajdovich Györgyi, Bölcsészettudományi Kar
61. Darida Veronika, Bölcsészettudományi Kar
62. Kiss Zsuzsanna, Társadalomtudományi Kar
63. Fazekas János, Állam- és Jogtudományi Kar
64. Tőkey Balázs, Állam- és Jogtudományi Kar
65. Takaróné Kerkápoly Márta, Természettudományi Kar
66. Koltai Kornélia, Bölcsészettudományi Kar
67. Németh Renáta, Társadalomtudományi Kar
68. Takács Dániel, Állam- és Jogtudományi Kar
69. Maszlag Fanni, Tanító- és Óvóképző Kar
70. Cserti-Szauer Csilla, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
71. Serfőző Mónika, Tanító- és Óvóképző Kar
72. Gulyás Barnabás, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
73. Zala Márton Viktor, Tanító- és Óvóképző Kar
74. Kolozsvári Mária, Természettudományi Kar
75. Szövényi Gergely, Természettudományi Kar
76. Nagy Tamás, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
77. Gárdos Bálint, Bölcsészettudományi Kar
78. Kerekes Amália, Bölcsészettudományi Kar
79. Bodor Péter, Társadalomtudományi Kar
80. File Domonkos, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
81. Anonim, Természettudományi Kar
82. Ziszisz Fédra, Tanító- és Óvóképző Kar
83. Kiss Valéria, Állam- és Jogtudományi Kar
84. Podani János, Természettudományi Kar
85. Harman-Tóth Erzsébet, Természettudományi Kar
86. Soós Kinga, Társadalomtudományi Kar
87. Dr. Schlett Katalin, Természettudományi Kar
88. Gertheis Ágnes, Társadalomtudományi Kar
89. Freud Róbert, Természettudományi Kar
90. Csonka Anna Cseperke, Természettudományi Kar
91. Dr. Simon Dávid, Társadalomtudományi Kar
92. Dr. Kun Ádám, Természettudományi Kar
93. Balogh F. András, Bölcsészettudományi Kar
94. Horváth Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
95. Zoltán László, Természettudományi Kar
96. Gecser Ottó, Társadalomtudományi Kar
97. Zábrádi Gergely, Természettudományi Kar
98. Kuna Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
99. Tóth Gergely János, Természettudományi Kar
100. Sikolya Eszter, Természettudományi Kar
101. Török János, Természettudományi Kar
102. Unger Anna, Társadalomtudományi Kar
103. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
104. Ziegler Tamás, Társadalomtudományi Kar
105. Murzsa Tímea, Bölcsészettudományi Kar
106. Orbán József, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
107. Strausz László, Bölcsészettudományi Kar
108. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
109. Falvay Dávid, Bölcsészettudományi Kar
110. Mervó Barbara, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
111. Vitályos Gábor Áron, Tanító- és Óvóképző Kar
112. Kalla Gábor, Bölcsészettudományi Kar
113. Simon Valéria, Bölcsészettudományi Kar
114. Buzási Gábor, Bölcsészettudományi Kar
115. Barthel Betty, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
116. Vucskovics Erzsébet, Bölcsészettudományi Kar
117. Varró Petra, Természettudományi Kar
118. Nagy Rita Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
119. Anonim, Természettudományi Kar
120. Dr. Kékesi Adrienna Katalin, Természettudományi Kar
121. Székely Klára, Társadalomtudományi Kar
122. Sipőcz-Varga Zsófia, Savaria Egyetemi Központ
123. Kiss Máté, Társadalomtudományi Kar
124. Tábor Áron, Társadalomtudományi Kar
125. Soltész Béla, Társadalomtudományi Kar
126. Farsang Ágota, Savaria Egyetemi Központ
127. Csuk Csaba, Savaria Egyetemi Központ
128. Nagy Edina, Bölcsészettudományi Kar
129. Tátrai Annamária, Társadalomtudományi Kar
130. Dr. Mohr Emőke, Természettudományi Kar
131. Lux Ágnes, Társadalomtudományi Kar
132. Pesti Norbert, Természettudományi Kar
133. Háberman Zoltán, Társadalomtudományi Kar
134. Tilhof Alexandra, Társadalomtudományi Kar
135. Sziklai István, Társadalomtudományi Kar
136. Anonim, Társadalomtudományi Kar
137. Rácz Zsófia, Bölcsészettudományi Kar
138. Antal Tibor, Társadalomtudományi Kar
139. Bencsik Norbert, Természettudományi Kar
140. Szentgyörgyi József, Társadalomtudományi Kar
141. Kovács Kriszta, Társadalomtudományi Kar
142. Anonim, Természettudományi Kar
143. Anonim, Természettudományi Kar
144. Dr. Bencze László, Természettudományi Kar
145. Győriné Dr. Stefanik Krisztina, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
146. Právicz Dóra, Természettudományi Kar
147. Kiss János Péter, Természettudományi Kar
148. Bardóczky Dávid Tamás, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
149. Németh Ágnes, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
150. Sándor Zsolt Mózes, Természettudományi Kar
151. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
152. Vizin Gabriella, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
153. Tóth Emese, Társadalomtudományi Kar
154. Horváth Gergely, Természettudományi Kar
155. Anonim, Természettudományi Kar
156. Szabó Judit, Társadalomtudományi Kar
157. Erős Levente, Bölcsészettudományi Kar
158. Bordás Bertalan, Társadalomtudományi Kar
159. Dörgő Benedek, Társadalomtudományi Kar
160. Hornyákné Huber Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
161. Deres Kornélia, Bölcsészettudományi Kar
162. Ari Eszter, Természettudományi Kar
163. Kothay Klára, Természetrajzi Múzeum
164. Katona Eszter, Társadalomtudományi Kar
165. Telbisz Tamás, Természettudományi Kar
166. Miklós Lojkó, Bölcsészettudományi Kar
167. Virág Attila, Természettudományi Kar
168. V. Szabó Gábor, Bölcsészettudományi Kar
169. Berei Benjamin, Természettudományi Kar
170. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
171. Anonim, Természettudományi Kar
172. Lénárt István, Tanító- és Óvóképző Kar
173. Varga Orsolya, Bölcsészettudományi Kar
174. Ősi Attila, Természettudományi Kar
175. Szlukovényi Katalin, Bölcsészettudományi Kar
176. Velich Andrea, Bölcsészettudományi Kar
177. Dr. Kövér Szilvi, Természettudományi Kar
178. Gyuris Kata, Bölcsészettudományi Kar
179. Szigeti Krisztina, Bölcsészettudományi Kar
180. Mizsur Dániel, Bölcsészettudományi Kar
181. Daru János, Természettudományi Kar
182. Molnár Szilvia Krisztina, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
183. Czigányik Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
184. Barcza Zoltán, Természettudományi Kar
185. Zalatnay Lídia, Bölcsészettudományi Kar
186. Sereg Judit, Bölcsészettudományi Kar
187. Dobolyi Árpád, Természettudományi Kar
188. Éber Márk Áron, Társadalomtudományi Kar
189. Zách Lili, Bölcsészettudományi Kar
190. Szilágyi Márton (Régészettudományi Intézet), Bölcsészettudományi Kar
191. Csizmadia Tamás, Természettudományi Kar
192. Kókai Ágnes Anna, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
193. Horváth Sára, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
194. Magyari Enikő, Természettudományi Kar
195. Förköli Gábor, Bölcsészettudományi Kar
196. Koltai Júlia, Társadalomtudományi Kar
197. Timár Andrea, Bölcsészettudományi Kar
198. Szabó Pál, Természettudományi Kar
199. Mari László, Természettudományi Kar
200. Lippai Mónika, Természettudományi Kar
201. Hevő Péter, Társadalomtudományi Kar
202. Csámer Iván, Természettudományi Kar
203. Kochis Andrea, Természettudományi Kar
204. Szigetvári Péter, Bölcsészettudományi Kar
205. SIKLÓSNÉ GERENDÁS JUDIT, Természettudományi Kar
206. Bartal Mária, Bölcsészettudományi Kar
207. Keller Márkus, Társadalomtudományi Kar
208. Devescovi Balázs, Bölcsészettudományi Kar
209. Kocsel Natália, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
210. Dr. Bónus Tibor, Bölcsészettudományi Kar
211. Lengyel Imre Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
212. Schein Gábor, Bölcsészettudományi Kar
213. Török Júlia, Természettudományi Kar
214. Dömsödy Andrea, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
215. Lénárt Tamás, Bölcsészettudományi Kar
216. Mező Gábor, Természettudományi Kar
217. Laczházi Gyula, Bölcsészettudományi Kar
218. Perics Gabriella Nikolett, Természettudományi Kar
219. Kelemen Pál, Bölcsészettudományi Kar
220. Dániel Szonja, Bölcsészettudományi Kar
221. Dessewffy Tibor, Társadalomtudományi Kar
222. Rözge Regős Péter, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
223. Dunás-Varga Ildikó, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
224. Szabó Tibor, Informatikai Kar
225. Jankó Ferenc, Természettudományi Kar
226. Bede-Fazekas Ákos, Természettudományi Kar
227. Novothny Ágnes, Természettudományi Kar
228. Vig Julianna, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
229. Zachar István, Természettudományi Kar
230. Csomós Petra, Természettudományi Kar
231. Kardos Attila, Természettudományi Kar
232. Svastics Carmen, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
233. Solti Rebeka, Természettudományi Kar
234. Anonim, Természettudományi Kar
235. Pohl Éva, Bölcsészettudományi Kar
236. Hartl Veronika, Bölcsészettudományi Kar
237. Harmat Veronika, Természettudományi Kar
238. Pártay Kata, Bölcsészettudományi Kar
239. Anonim, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
240. Marton Klára, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
241. Dr Nyusztay Iván, Bölcsészettudományi Kar
242. Oborny Beáta, Természettudományi Kar
243. Józsi Mihály, Természettudományi Kar
244. Reichert Gábor, Bölcsészettudományi Kar
245. Antal Attila, Állam- és Jogtudományi Kar
246. Hamow Ingrid, Bölcsészettudományi Kar
247. Dr Hips Kinga, Természettudományi Kar
248. Kovács Zsolt, Savaria Egyetemi Központ
249. Németh Gabriella, Informatikai Kar
250. B. Zsoffay Klára, Tanító- és Óvóképző Kar
251. dr. Torma Csaba Zsolt, Természettudományi Kar
252. Sik Dorottya, Társadalomtudományi Kar
253. Magyaródi Tímea, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
254. Körtvélyesi Zsolt, Természettudományi Kar
255. Anonim, Természettudományi Kar
256. Farkas György, Természettudományi Kar
257. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
258. Dr. Józan Ildikó, Bölcsészettudományi Kar
259. Kopper Ákos, Társadalomtudományi Kar
260. Schein Orsolya, Bölcsészettudományi Kar
261. Dürvanger Zsolt, Természettudományi Kar
262. Horváth Klára, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
263. Gilányi Magdolna, Tanító- és Óvóképző Kar
264. Kas Bence, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
265. Novák Zoltán, Természettudományi Kar
266. Kucsera Helga, Természettudományi Kar
267. Herczeg Gábor, Természettudományi Kar
268. Keszi Roland, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
269. Simonovits Borbála, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
270. Kalmár Dorottya, Természettudományi Kar
271. Kopaszné Szincsok Éva Ildikó, Bölcsészettudományi Kar
272. Lőrincz Péter, Természettudományi Kar
273. Pikli Natália, Bölcsészettudományi Kar
274. Imre Zoltán, Bölcsészettudományi Kar
275. Szakolczi Gabriella, Bölcsészettudományi Kar
276. Pongrácz Rita, Természettudományi Kar
277. Sajó Sándor, Bölcsészettudományi Kar
278. Molnár Tamás, Természettudományi Kar
279. Dr. Hoványi Márton, Tanító- és Óvóképző Kar
280. Kovai Melinda, Társadalomtudományi Kar
281. Dr. Vitéz-Cservenák Melinda, Természettudományi Kar
282. Rohár Alexandra, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
283. Munkácsy Béla, Természettudományi Kar
284. Bozsoki Petra, Bölcsészettudományi Kar
285. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
286. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
287. Jakab Zoltán, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
288. Halmos-Kovács Zsuzsa, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
289. Arapovics Mária, Társadalomtudományi Kar
290. Péteri Attila, Bölcsészettudományi Kar
291. Hotzi Bernadette, Természettudományi Kar
292. Dr. Benczik Vera, Bölcsészettudományi Kar
293. Dr. Máté-Kovács Lilla, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
294. Deme Andrea, Bölcsészettudományi Kar
295. Tóth Fruzsina Rozina, Állam- és Jogtudományi Kar
296. Dr. Timár Gábor, Természettudományi Kar
297. Szabó Gergely, Bölcsészettudományi Kar
298. Dávidné Balázs Renáta, Bölcsészettudományi Kar
299. Fleck Zoltán, Állam- és Jogtudományi Kar
300. Varga Máté, Természettudományi Kar
301. Rigó Adrien, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
302. Varga Ákos János, Természettudományi Kar
303. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
304. Nagy Zita Éva, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
305. Lenkey László, Természettudományi Kar
306. Anonim, Állam- és Jogtudományi Kar
307. Anonim, Állam- és Jogtudományi Kar
308. Pirger Orsolya Ágnes, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
309. Dr. Urbán Róbert, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
310. KÖRÖSÉNYI ANDRÁS, Állam- és Jogtudományi Kar
311. Perge Gabriella, Bölcsészettudományi Kar
312. Isztrayné Teplán Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
313. Feldné Knapp Ilona, Bölcsészettudományi Kar
314. Szalai Zoltán, Természettudományi Kar
315. Király Orsolya, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
316. Dr. Navratil Szonja, Állam- és Jogtudományi Kar
317. Bányai Viktória, Bölcsészettudományi Kar
318. Breuer Hajnalka, Természettudományi Kar
319. Pólay Veronika, Savaria Egyetemi Központ
320. Király Eszter, Állam- és Jogtudományi Kar
321. Péteri Éva, Bölcsészettudományi Kar
322. Szeniczey Tamás, Természettudományi Kar
323. Szijj Ildikó, Bölcsészettudományi Kar
324. Borzsák István, Savaria Egyetemi Központ
325. Laczkó Krisztina, Bölcsészettudományi Kar
326. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
327. Janczer Dóra, Bölcsészettudományi Kar
328. Dr. Dani Magdolna, Savaria Egyetemi Központ
329. Kutasi Zsuzsanna, Bölcsészettudományi Kar
330. Siklósi Zsuzsanna, Bölcsészettudományi Kar
331. Menczel Gabriella, Bölcsészettudományi Kar
332. Hegyi Gergely, Természettudományi Kar
333. Csányi Gergely, Társadalomtudományi Kar
334. Polyák Gábor, Bölcsészettudományi Kar
335. Boda Zsolt, Állam- és Jogtudományi Kar
336. Hungler Sára, Állam- és Jogtudományi Kar
337. Vincze Kata Zsófia, Bölcsészettudományi Kar
338. Ilyefalvi Emese, Bölcsészettudományi Kar
339. Samu Levente, Bölcsészettudományi Kar
340. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
341. Szalay Luca, Természettudományi Kar
342. Golyán Szilvia, Tanító- és Óvóképző Kar
343. Nemes Szilvia, Állam- és Jogtudományi Kar
344. Szemethy Tamás, ELTE köznevelési intézménye
345. Goldschmidtné Gőz Viktória, Természettudományi Kar
346. Kállai Péter, Társadalomtudományi Kar
347. Báder Petra, Bölcsészettudományi Kar
348. Tornyi Zsuzsa, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
349. Szabó Dániel, Bölcsészettudományi Kar
350. Nagy Alíz, Társadalomtudományi Kar
351. Nagy Anna, Savaria Egyetemi Központ
352. Pozsonyiné Falusi Anikó, Savaria Egyetemi Központ
353. Vaderna Gábor, Bölcsészettudományi Kar
354. Kutasy Mercédesz, Bölcsészettudományi Kar
355. Dr. Habil. Ivanyickaja Irina Alekszejevna, Bölcsészettudományi Kar
356. Baditzné Pálvölgyi Kata, Bölcsészettudományi Kar
357. Dr. Bordács Andrea, Savaria Egyetemi Központ
358. Urbán Bálint, Bölcsészettudományi Kar
359. Rakovics Márton, Társadalomtudományi Kar
360. Rakovics Zsófia, Társadalomtudományi Kar
361. Uzonyi Barbara, Természettudományi Kar
362. Márton Miklós, Állam- és Jogtudományi Kar
363. Molnár Beatrix, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
364. Rung Ádám, Bölcsészettudományi Kar
365. Barta Péter, Bölcsészettudományi Kar
366. Szilágyi Imre, Bölcsészettudományi Kar
367. Kern Anikó, Természettudományi Kar
368. Pintér Borbála, Bölcsészettudományi Kar
369. Molnár Gábor Tamás, Bölcsészettudományi Kar
370. Závada Péter, Bölcsészettudományi Kar
371. Standovár Tibor, Természettudományi Kar
372. Szegedi Eszter, Bölcsészettudományi Kar
373. Bengi László, Bölcsészettudományi Kar
374. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
375. Dezső Csaba, Bölcsészettudományi Kar
376. Zászkaliczky Péter, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
377. Dr. Polner Bertalan, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
378. Hegyi-Halmos Nóra, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
379. Árva Márton, Bölcsészettudományi Kar
380. Szeitl Blanka, Társadalomtudományi Kar
381. Horváth Zsolt, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
382. Anonim, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
383. Havasi Ágnes, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
384. Nagy Szabolcs Balázs, Bölcsészettudományi Kar
385. Keleti Tamás, Természettudományi Kar
386. Kósa Annamária, Természettudományi Kar
387. Sósné Pintye Mária, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
388. Vécsey Virág, Bölcsészettudományi Kar
389. Anonim, Természettudományi Kar
390. Nagy Balázs, Természettudományi Kar
391. Dr. Szűcs Antal mór, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
392. Kovács Máté, Bölcsészettudományi Kar
393. Völgyesi-Molnár Márta, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
394. Szanati Dóra Viktória, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
395. Robin Edina, Bölcsészettudományi Kar
396. Szijártó István, Bölcsészettudományi Kar
397. Kormányos Andor, Természettudományi Kar
398. Ablonczy Balázs, Bölcsészettudományi Kar
399. Szabó Roland, Bölcsészettudományi Kar
400. Vörös Péter, Bölcsészettudományi Kar
401. Szívós Erika, Bölcsészettudományi Kar
402. Novák Veronika, Bölcsészettudományi Kar
403. Melkovics Tamás, Bölcsészettudományi Kar
404. Smid Mária Bernadett, Bölcsészettudományi Kar
405. Cúthné Gyóni Eszter, Bölcsészettudományi Kar
406. Ökördi Réka, Tanító- és Óvóképző Kar
407. Krász Lilla, Bölcsészettudományi Kar
408. Anonim, Kollégiumi Központ
409. Bárth János, Bölcsészettudományi Kar
410. Kugler Nóra, Bölcsészettudományi Kar
411. Rosivall Balázs, Természettudományi Kar
412. Sonkoly Gábor, Bölcsészettudományi Kar
413. Vida Tivadar, Bölcsészettudományi Kar
414. Tátrai Szilárd, Bölcsészettudományi Kar
415. Benedek István, Állam- és Jogtudományi Kar
416. Szabó Dávid, Bölcsészettudományi Kar
417. Péteri Vanda, Bölcsészettudományi Kar
418. Molnár Péter, Savaria Egyetemi Központ
419. Illés Gábor, Állam- és Jogtudományi Kar
420. Sélley Gábor, ELTE köznevelési intézménye
421. Mester Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
422. Ertl Péter, Bölcsészettudományi Kar
423. Solymosi Katalin, Természettudományi Kar
424. Ittzés Máté, Bölcsészettudományi Kar
425. Eiler Tamás, Állam- és Jogtudományi Kar
426. Makádi Mariann, Természettudományi Kar
427. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
428. Pájer Szabolcs, ELTE köznevelési intézménye
429. N. Fodor János, Bölcsészettudományi Kar
430. Szlávik Szilárd, Bölcsészettudományi Kar
431. Kökényesi Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
432. Nagy Balázs, Bölcsészettudományi Kar
433. Kovács Zsuzsa, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
434. Varga Péter, Bölcsészettudományi Kar
435. Gyurácz József, Savaria Egyetemi Központ
436. Eisinger Andrea Judit, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
437. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
438. Czoch Gábor, Bölcsészettudományi Kar
439. Csippán Péter, Bölcsészettudományi Kar
440. Németh Vivien, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
441. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
442. Uhrin Dorottya, Bölcsészettudományi Kar
443. Horváth Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
444. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
445. Dima Bálint, Természettudományi Kar
446. Dr. Takács Dóra, Savaria Egyetemi Központ
447. Izsákné Formanek Zsuzsanna, Bölcsészettudományi Kar
448. Körmendi Tamás, Bölcsészettudományi Kar
449. Patay-Horváth András, Bölcsészettudományi Kar
450. Anonim, Természettudományi Kar
451. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
452. dr. Simon Gábor, Bölcsészettudományi Kar
453. Sturm Henrietta, Állam- és Jogtudományi Kar
454. Nagyné Korompai Kyri, Savaria Egyetemi Központ
455. Bodorné Sipos Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
456. Tar Éva, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
457. Török Tamás István, Savaria Egyetemi Központ
458. Fasching Zsuzsanna, Savaria Egyetemi Központ
459. Balogh Piroska, Bölcsészettudományi Kar
460. Fiáth Titanilla, Társadalomtudományi Kar
461. Frank Edina, Társadalomtudományi Kar
462. Varga Péter, Bölcsészettudományi Kar
463. Hinárné Hári Ildikó, Állam- és Jogtudományi Kar
464. Kurdi Imre, Bölcsészettudományi Kar
465. Kocsis Teréz, ELTE köznevelési intézménye
466. Pócsföldiné Várkonyi Alma, Bölcsészettudományi Kar
467. Anonim, Állam- és Jogtudományi Kar
468. Van Waarden Franciska, Bölcsészettudományi Kar
469. Tóth Emese, Állam- és Jogtudományi Kar
470. Mikolai Nikolett, Bölcsészettudományi Kar
471. Vécsei Enikő Réka, Természettudományi Kar
472. Jancsovics Fanni, Állam- és Jogtudományi Kar
473. Görög Tamás István, Savaria Egyetemi Központ
474. Varga László, Informatikai Kar
475. dr. Pál István, Bölcsészettudományi Kar
476. Anonim aláíró, Bölcsészettudományi Kar
477. Nagy Zsolt István, Bölcsészettudományi Kar
478. Iloczki Klaudia Gabriella, Állam- és Jogtudományi Kar
479. dr Rádi Orsolya Márta, Tanító- és Óvóképző Kar
480. Fodor Antónia, Bölcsészettudományi Kar
481. Benedek Enikő, Bölcsészettudományi Kar
482. Czifra-Puhr Krisztina, Bölcsészettudományi Kar
483. Hajdu Tamás, Természettudományi Kar
484. Marlyin Mónika, Bölcsészettudományi Kar
485. Győri Róbert, Természettudományi Kar
486. Kuszenda Eszter, Bölcsészettudományi Kar
487. Kallivoda-Koltay Anna, Tanító- és Óvóképző Kar
488. Zsom Dóra, Bölcsészettudományi Kar
489. Brezovszki Anna Luca, Állam- és Jogtudományi Kar
490. Laborczi Emese, Természettudományi Kar
491. Fördős Zsófia, Állam- és Jogtudományi Kar
492. Bene Márton, Állam- és Jogtudományi Kar
493. Murber Ibolya, Savaria Egyetemi Központ
494. Nagy Levente, Bölcsészettudományi Kar
495. Bathó Roberta, Állam- és Jogtudományi Kar
496. Fónagy Zoltán, Bölcsészettudományi Kar
497. Kosztolánczy Tibor, Bölcsészettudományi Kar
498. Számadó Zsuzsanna, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
499. Szöllősi Eszter, Természettudományi Kar
500. Anonim, Állam- és Jogtudományi Kar
501. K. Menyhárd Dóra, Természettudományi Kar
502. Pálla Nándor, Savaria Egyetemi Központ
503. Seresi Márta, Bölcsészettudományi Kar
504. Andrási Krisztina, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
505. Veress Dániel, Bölcsészettudományi Kar
506. Tóth Eszter, Bölcsészettudományi Kar
507. Dreska Gábor, Bölcsészettudományi Kar
508. Virág Tünde, Állam- és Jogtudományi Kar
509. Kenéz Anikó, Tanító- és Óvóképző Kar
510. Takács Petra, Egyetemközi Francia Központ
511. Nagy Ágnes, Állam- és Jogtudományi Kar
512. Erdei Luca Alexa, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
513. Klement Judit, Bölcsészettudományi Kar
514. Varga Balázs, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
515. Nagy Kristóf, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
516. Lukács István, Bölcsészettudományi Kar
517. Sebők Richárd, Bölcsészettudományi Kar
518. Turányi Tamás, Természettudományi Kar
519. Szilágyi Orsolya, Bölcsészettudományi Kar
520. Belme Dóra, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
521. Dr. Fazekas Marianna, Állam- és Jogtudományi Kar
522. Pál Gergely, ELTE köznevelési intézménye
523. Szalkai Gábor, Természettudományi Kar
524. Lőrincz Dalma, Társadalomtudományi Kar
525. Nikolics Noémi, ELTE köznevelési intézménye
526. Dr. Bencsik András, Állam- és Jogtudományi Kar
527. Bedzsula Bálint, Gazdaságtudományi Kar
528. dr. Vass Dorottea, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
529. Anonim, Savaria Egyetemi Központ
530. Varga Ágnes, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
531. Asztalosné Kőrizs Márta, Bölcsészettudományi Kar
532. Kálmán Orsolya, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
533. Sebestény Krisztina, Természettudományi Kar
534. Simonné Hittaller Rita, Savaria Egyetemi Központ
535. Schweininger Péter, Bölcsészettudományi Kar
536. Baska Gabriella, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
537. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
538. Ujházy Márton, ELTE köznevelési intézménye
539. Fürtön Kinga, Bölcsészettudományi Kar
540. Tarafás Imre, Bölcsészettudományi Kar
541. Kopp Erika, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
542. Gregorics Ádám, ELTE köznevelési intézménye
543. Mózs Barbara, Bölcsészettudományi Kar
544. Zsákai Annamária, Természettudományi Kar
545. Szakács Dávid, Természettudományi Kar
546. Espárné Dr. Schneider Andrea, Természettudományi Kar
547. Juhász Györgyi, Bölcsészettudományi Kar
548. Dr. Urkom Aleksander, Bölcsészettudományi Kar
549. Kochis Réka, Természettudományi Kar
550. Anonim, Természettudományi Kar
551. Szál Annamária, Bölcsészettudományi Kar
552. Lápossy Attila, Állam- és Jogtudományi Kar
553. Anonim, Társadalomtudományi Kar
554. Sipos Balázs, Bölcsészettudományi Kar
555. Manhercz Orsolya, Bölcsészettudományi Kar
556. Magyar Katalin, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
557. Arató Krisztina, Állam- és Jogtudományi Kar
558. Anonim, Természettudományi Kar
559. Tóth Krisztina, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
560. Sot Ferenc, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
561. Bán Áron, ELTE köznevelési intézménye
562. Mészáros Péter, ELTE köznevelési intézménye
563. Árva Valéria, Tanító- és Óvóképző Kar
564. Anonim, Természettudományi Kar
565. Dávid Lilla, Állam- és Jogtudományi Kar
566. Gintli Tibor, Bölcsészettudományi Kar
567. Őszi Tamásné, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
568. Kertes Patrícia, Bölcsészettudományi Kar
569. Rigó Balázs, Állam- és Jogtudományi Kar
570. Mátay Mónika, Bölcsészettudományi Kar
571. Kónya Karola, Bölcsészettudományi Kar
572. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
573. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
574. Németh Katalin, Bölcsészettudományi Kar
575. Molnár Péter, Bölcsészettudományi Kar
576. Anonim, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
577. Imre Angéla, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
578. Szommer Péter, Természettudományi Kar
579. Senkei-Kis Zoltán, Bölcsészettudományi Kar
580. Anonim, Természettudományi Kar
581. Moravcsik Szilvia, Bölcsészettudományi Kar
582. Jákli Imre, Természettudományi Kar
583. Szombathy Zoltán, Bölcsészettudományi Kar
584. Bibor Máté, Bölcsészettudományi Kar
585. Szeibert Janka, Tanító- és Óvóképző Kar
586. Anders Alexandra, Bölcsészettudományi Kar
587. Ludmann Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
588. Dr. Horváth Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
589. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
590. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
591. Mészáros György, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
592. Németh Anna, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
593. Némethné Tóth Orsolya, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
594. Krekó Péter, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
595. Biróné Ilics Katalin, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
596. Dr. Nagyváradi Katalin, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
597. Pluhár Zsuzsa, Informatikai Kar
598. Ivanics Zsófia, Állam- és Jogtudományi Kar
599. Skribanek Anna, Savaria Egyetemi Központ
600. Prof. Dr. hab. Pátrovics Péter, Bölcsészettudományi Kar
601. Takács Flóra, Társadalomtudományi Kar
602. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
603. Takács Erzsébet, Társadalomtudományi Kar
604. Dr. Vajna Balázs, Természettudományi Kar
605. Fernengel András, ELTE köznevelési intézménye
606. Nemes József Miklós, Informatikai Kar
607. Gergely Csilla, Természettudományi Kar
608. Forrai Gábor, Gazdaságtudományi Kar
609. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
610. Ódor Lilla Judit, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
611. Somlainé Farkas Tünde Márta, Tanító- és Óvóképző Kar
612. Hadarics Márton, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
613. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
614. Bereczki Enikő Orsolya, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
615. Dr. Szurdoki Erzsébet Piroska, Tanító- és Óvóképző Kar
616. Jónás Dávid, Bölcsészettudományi Kar
617. Szudki Osayma, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
618. Mohácsi Rudolf, Tanító- és Óvóképző Kar
619. Szántó Judit, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
620. Kalapos Tibor, Természettudományi Kar
621. Gősi Zsuzsanna, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
622. Kiss Mónika, Bölcsészettudományi Kar
623. Lukácsné Bajzek Mária, Bölcsészettudományi Kar
624. Szalai Anikó, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
625. Kovács Katalin, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
626. Kiss Csilla, ELTE köznevelési intézménye
627. Kövesdi Veronika, Bölcsészettudományi Kar
628. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
629. Hajnik Tünde, Természettudományi Kar
630. Anonim, Szolgáltatási Igazgatóság
631. Kontra Dávid, Tanító- és Óvóképző Kar
632. Utasi Boglárka, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
633. Pálosi Ildikó Veronika, Bölcsészettudományi Kar
634. Murányi Sarolta, Bölcsészettudományi Kar
635. H. Ekler Judit, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
636. Bencze Andrea, Állam- és Jogtudományi Kar
637. Dr. Lendvai Lilla, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
638. Simor Péter Dániel, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
639. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
640. Anonim, Természettudományi Kar
641. Paizs László, Tanító- és Óvóképző Kar
642. Kovácsné Tóth Tímea, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
643. Tamás Ábel, Bölcsészettudományi Kar
644. dr. Szekeres Ágota, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
645. Horváthy Sára, Bölcsészettudományi Kar
646. Csáder Nikolett, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
647. Osváthné Kovács Enikő, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
648. Katona László, Bölcsészettudományi Kar
649. Huszka Beáta, Társadalomtudományi Kar
650. Frank András (emeritusz professzor, már nem munkavállaló), Természettudományi Kar
651. Kaposi Ambrus, Informatikai Kar
652. Dr. Böddi Zsófia, Tanító- és Óvóképző Kar
653. Koós Ildikó, Savaria Egyetemi Központ
654. Sarbó Gyöngyi, Tanító- és Óvóképző Kar
655. Hargitai Marta, Bölcsészettudományi Kar
656. Gáspár Mihály, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
657. Dr. Horváth László, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
658. Nagy Beáta Magda, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
659. Lévay Miklós, Állam- és Jogtudományi Kar
660. Kőrösligeti Zsuzsa, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
661. Jauernik Emese, Savaria Egyetemi Központ
662. Anonim, Természettudományi Kar
663. Dr. Gajdó Andrea, Tanító- és Óvóképző Kar
664. Aczél Balázs, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
665. Bérczi-Kovács Erika, Természettudományi Kar
666. Abt Anett, Tanító- és Óvóképző Kar
667. Szigethy Mónika, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
668. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
669. Adamik Béla, Bölcsészettudományi Kar
670. Sákovics Péter, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
671. Andrek Andrea, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
672. Barták Balázs, Savaria Egyetemi Központ
673. Buvári Zsuzsa, Természettudományi Kar
674. Gébert Judit, Társadalomtudományi Kar
675. Olay Csaba, Bölcsészettudományi Kar
676. Réz Anna, Bölcsészettudományi Kar
677. Dr. habil Unger Zoltán, Savaria Egyetemi Központ
678. Sáfár Zoltán, Savaria Egyetemi Központ
679. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
680. Makk Judit, Természettudományi Kar
681. Tóth Kelemen, Bölcsészettudományi Kar
682. Rónay Zoltán, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
683. Szászi Barnabás Imre, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
684. Anonim, Természettudományi Kar
685. Kun Bernadette, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
686. Di Bella Caterina, Bölcsészettudományi Kar
687. Anonim, Informatikai Kar
688. Dr. Hollósy Zsolt, Társadalomtudományi Kar
689. Dr. Rausch Attila, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
690. Számel Kata, Oktatási Igazgatóság
691. Kovács Ilona, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
692. Paksi Borbála, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
693. Farkas Zsófia, Természettudományi Kar
694. Dobszay Tamás, Bölcsészettudományi Kar
695. Juhász Gábor, Társadalomtudományi Kar
696. Karátson János, Természettudományi Kar
697. Sztanó Orsolya, Természettudományi Kar
698. Dr. habil. Kalocsai Péter, Savaria Egyetemi Központ
699. Margitházi Beja, Bölcsészettudományi Kar
700. Turzó-Sovák Nikolett, Tanító- és Óvóképző Kar
701. Dr. Kekecs Zoltán, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
702. Zsigó Frank Thomas, Társadalomtudományi Kar
703. Majtényi Balázs, Társadalomtudományi Kar
704. Hattyár Helga, Bölcsészettudományi Kar
705. Kiss Eszter Júlia, Bölcsészettudományi Kar
706. Kerkovits Krisztián, Informatikai Kar
707. Szabó Zsanett, ELTE köznevelési intézménye
708. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
709. Lantos Nóra Anna, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
710. Anonim, ELTE köznevelési intézménye
711. Naszódi Márton, Természettudományi Kar
712. Anonim, ELTE köznevelési intézménye
713. Ring Orsolya, Bölcsészettudományi Kar
714. Dr. Hermann Veronika, Bölcsészettudományi Kar
715. Székely Péter, Természettudományi Kar
716. Sigray István, Természettudományi Kar
717. Dr. Hajba Renáta, Savaria Egyetemi Központ
718. Arató Miklós, Természettudományi Kar
719. Tóth Zsuzsanna, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
720. Király Zoltán, Természettudományi Kar
721. Fekete Imre, Természettudományi Kar
722. Maros Gábor, Természettudományi Kar
723. Dr. Gyöngyösi Mária habilitált egyetemi docens, Bölcsészettudományi Kar
724. Lukács Szandra, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
725. Berényi Diana, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
726. Varga Eszter, Természettudományi Kar
727. Prof. Dr. Czabaji Horváth Attila, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
728. Beke Ákos, Savaria Egyetemi Központ
729. Bérczi Kristóf, Természettudományi Kar
730. Kiss Virág, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
731. Zavaczki Csilla, Természettudományi Kar
732. Bertók Csilla, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
733. Sős Ilka, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
734. Keisz Ágoston, ELTE köznevelési intézménye
735. Nagy Gábor György, Savaria Egyetemi Központ
736. Vincze Szilvia, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
737. Cseh Gábor, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
738. Kulcsár-Tabajdi Teodóra, Bölcsészettudományi Kar
739. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
740. Rezsekné Fehér Laura, ELTE köznevelési intézménye
741. Baranyai Gábor, Savaria Egyetemi Központ
742. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
743. Lázár Ildikó, Bölcsészettudományi Kar
744. Czetter Ibolya, Savaria Egyetemi Központ
745. Keszegh Balázs, Természettudományi Kar
746. Anonim, Természettudományi Kar
747. Anonim, Természettudományi Kar
748. Ardai Evelyn A., Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
749. Gosztonyi Gergely, Állam- és Jogtudományi Kar
750. Zimmermann Henriette, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
751. Baróthy Judit, Savaria Egyetemi Központ
752. Weisz Ferenc, Informatikai Kar
753. Terbe Erika, Bölcsészettudományi Kar
754. Molnár Antal, Bölcsészettudományi Kar
755. Schiller Erzsébet, Savaria Egyetemi Központ
756. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
757. Kiszl Péter, Bölcsészettudományi Kar
758. Tarcsay Zsigmond, Természettudományi Kar
759. Varga Katalin Prof., Pedagógiai és Pszichológiai Kar
760. Terpai Tamás, Természettudományi Kar
761. Slíz Mariann, Bölcsészettudományi Kar
762. Móritzné Zsámboki Nóra Anna, Társadalomtudományi Kar
763. Szabó Éva, Bölcsészettudományi Kar
764. Borbély Gábor, Bölcsészettudományi Kar
765. Buczolich Zoltán, Természettudományi Kar
766. Dr. Kiss Edina, Természettudományi Kar
767. Dr. Koltai Miklós, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
768. Ambrus Gergely, Bölcsészettudományi Kar
769. Palágyi László, Bölcsészettudományi Kar
770. Demkuné Jenei Zsuzsanna, Természettudományi Kar
771. Tókos Katalin, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
772. Lehr-Balló Dorothee, Tanító- és Óvóképző Kar
773. Szesztay Margit, Bölcsészettudományi Kar
774. Kroó Katalin, Bölcsészettudományi Kar
775. Divéki Rita, Bölcsészettudományi Kar
776. Péri Benedek, Bölcsészettudományi Kar
777. Dudás Előd, Bölcsészettudományi Kar
778. Keresztury Dóra, Bölcsészettudományi Kar
779. Anonim, Természettudományi Kar
780. Major Éva, Bölcsészettudományi Kar
781. Pálvölgyi Dömötör, Természettudományi Kar
782. Velladics Márta, Bölcsészettudományi Kar
783. Gall Cecilia, Bölcsészettudományi Kar
784. Elekes Katalin, ELTE köznevelési intézménye
785. Jenei Gabriella, Bölcsészettudományi Kar
786. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
787. Veljanovszki Dávid, Bölcsészettudományi Kar
788. Csanád Máté, Természettudományi Kar
789. S.Kassay Lili, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
790. F. Lassú Zsuzsa, Tanító- és Óvóképző Kar
791. Fábri György, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
792. Holló Dorottya, Bölcsészettudományi Kar
793. Elekes Márton, Természettudományi Kar
794. Fodor Szilvia, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
795. Dr. Gombás Judit, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
796. Kenyeres János, Bölcsészettudományi Kar
797. Huszár László, Társadalomtudományi Kar
798. Hack Péter, Állam- és Jogtudományi Kar
799. Mérő László, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
800. Szalay Roland, Természettudományi Kar
801. Bene László, Bölcsészettudományi Kar
802. Nguyen Luu Lan Anh, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
803. Dr. Velics Gabriella, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
804. Frenkel Péter, Természettudományi Kar
805. Verhóczki László, Természettudományi Kar
806. Bakonyi Eszter, Társadalomtudományi Kar
807. Czéhmester Eszter, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
808. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
809. Egri Krisztina, Társadalomtudományi Kar
810. Csereklye Erzsébet, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
811. Oláh Zsolt, Tanító- és Óvóképző Kar
812. Dávidné Horváth Zsuzsa, Állam- és Jogtudományi Kar
813. Krebsz Anna, Informatikai Kar
814. Dr. Abonyi-Tóth Andor, Informatikai Kar
815. Tóthné Nyáry Zsuzsa, Füvészkert
816. Ferenczi Attila, Bölcsészettudományi Kar
817. Szili László, Informatikai Kar
818. Sziberné Vártok Piroska, Savaria Egyetemi Központ
819. Magyar Zsófia, Savaria Egyetemi Központ
820. Kemény Ferenc, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
821. Komáromy Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
822. Ford Monika, Bölcsészettudományi Kar
823. Csunderlik Péter, Bölcsészettudományi Kar
824. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
825. Romhányi Andrea, Bölcsészettudományi Kar
826. Széll Zsófia, Bölcsészettudományi Kar
827. Pásztor Beatrix, Bölcsészettudományi Kar
828. Juracsek Kata, Bölcsészettudományi Kar
829. Kovács Katalin, Állam- és Jogtudományi Kar
830. Anonim, Informatikai Kar
831. Eitler Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
832. Kiss Erika, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
833. Szabó Éva, Tanító- és Óvóképző Kar
834. Vörös Márton, Természettudományi Kar
835. Szécsi Judit, Társadalomtudományi Kar
836. Orosz Heléna, Társadalomtudományi Kar
837. Koszogovits Mihály, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
838. Szanyi Ildikó, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
839. Karádi-Kapiller Viktor, Természettudományi Kar
840. Anonim, Savaria Egyetemi Központ
841. Pohl Uwe, Bölcsészettudományi Kar
842. Turai Katalin Ráhel, Társadalomtudományi Kar
843. Tóth Fruzsina, Társadalomtudományi Kar
844. Egyedi Norbert, Természettudományi Kar
845. Imrényi András, Bölcsészettudományi Kar
846. Ispánovity Péter Dusán, Természettudományi Kar
847. Barbalics Barbara, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
848. Gaspari Gábor, Savaria Egyetemi Központ
849. Mező Csaba, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
850. Ágoston-Kostyál Csilla, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
851. Kiss Anita, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
852. Almási Zsófia, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
853. Pétervári Kinga, Gazdaságtudományi Kar
854. Szalai András, Társadalomtudományi Kar
855. Dr. Sági Tamás, Természettudományi Kar
856. Dr. Kovács Krisztina, Természettudományi Kar
857. Ambrus Gabriella, Természettudományi Kar
858. Szőke Annamária, Bölcsészettudományi Kar
859. Balogh Péter, Természettudományi Kar
860. Jónás Dávid, Természettudományi Kar
861. Lehmann László, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
862. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
863. Csikós Balázs, Természettudományi Kar
864. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
865. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
866. Szalai Judit, Bölcsészettudományi Kar
867. Fenyődi Andrea, Tanító- és Óvóképző Kar
868. Forgács Bálint, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
869. Juhász Lajos, Bölcsészettudományi Kar
870. Schmidt Tamásné, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
871. Anonim, Savaria Egyetemi Központ
872. Dobó Attila, Természettudományi Kar
873. Kovács Gábor, Savaria Egyetemi Központ
874. Bakonyi Veronika, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
875. Széles Ágnes, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
876. Anonim, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
877. Dr Jayot Delphine, Bölcsészettudományi Kar
878. Káldi Tamás, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
879. Dóri Judit, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
880. Vass Elemér, Természettudományi Kar
881. Laki Áron, Bölcsészettudományi Kar
882. Fazekas Dorottya, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
883. Szaffner Gyula, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
884. Süli Áron, Természettudományi Kar
885. Anonim, Tanító- és Óvóképző Kar
886. Dr. Kéri-Schmidthoffer Ildikó, Savaria Egyetemi Központ
887. Zahari István, Bölcsészettudományi Kar
888. Czakó Dóra, Bölcsészettudományi Kar
889. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
890. Németh Rita, Bölcsészettudományi Kar
891. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
892. Tóth-Varga Violetta, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
893. Bojti Zsolt, Bölcsészettudományi Kar
894. Molnár Hella, Állam- és Jogtudományi Kar
895. Huszár Viktória, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
896. Nagy Tímea, Társadalomtudományi Kar
897. Cserné Dr. Szekeres Adrienn, Bölcsészettudományi Kar
898. Sárközi Éva, Bölcsészettudományi Kar
899. Juhász József, Bölcsészettudományi Kar
900. Sándor Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
901. Szűcs Attila László, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
902. Hecker Péter, Savaria Egyetemi Központ
903. Farkas Pálma, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
904. Szabados Tamás, Állam- és Jogtudományi Kar
905. Ibriksz József, Savaria Egyetemi Központ
906. Dr. Brózik-Piniel Katalin, Bölcsészettudományi Kar
907. Dr. Baráth Kornél, Savaria Egyetemi Központ
908. Nyakas Tünde, ELTE köznevelési intézménye
909. Vaskó Ildikó, Bölcsészettudományi Kar
910. Anonim, Kancellária
911. Anonim, Természettudományi Kar
912. Fábián Annamária, Bölcsészettudományi Kar
913. Németh Csenge Emese, Bölcsészettudományi Kar
914. Klempáné Faix Dóra, Bölcsészettudományi Kar
915. Iván György, ELTE köznevelési intézménye
916. Lénárd Sándor, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
917. Remport Eglantina, Bölcsészettudományi Kar
918. Földessy Beáta, Bölcsészettudományi Kar
919. Kovács Tamás, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
920. Kovácsné Biczó Klaudia, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
921. Anonim, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
922. Takáts Szabolcs, Természettudományi Kar
923. Károly Krisztina, Bölcsészettudományi Kar
924. Matyasovszky-Németh Márton, Állam- és Jogtudományi Kar
925. Damásdi Nóra, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
926. Dömötör Zsuzsanna, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
927. Márkus Eszter, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
928. Mohai Katalin, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
929. Albert Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
930. Krupp József, Bölcsészettudományi Kar
931. Krisztián Ágota, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
932. Borsfay Krisztina, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
933. Dr. Révész Emese, Bölcsészettudományi Kar
934. Cserős Borbála, ELTE köznevelési intézménye
935. Koloh Gábor, Bölcsészettudományi Kar
936. Kéri Péter, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
937. Fáró Jenő, Gazdaságtudományi Kar
938. Cserép Máté, Informatikai Kar
939. Juhász Ágnes, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
940. Széll Krisztián, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
941. Dr. Nagy-Varga Zsolt, ELTE köznevelési intézménye
942. Niederreiter Zoltán, Bölcsészettudományi Kar
943. Antal Zoltán Péter, ELTE köznevelési intézménye
944. Rupnik László, Bölcsészettudományi Kar
945. Vér Ádám, Bölcsészettudományi Kar
946. Solti Dóra Eszter, Bölcsészettudományi Kar
947. Szabó Eszter Ágnes, Savaria Egyetemi Központ
948. Zoltán Dominika, Bölcsészettudományi Kar
949. Sik Domonkos, Társadalomtudományi Kar
950. Lóczi Lajos, Informatikai Kar
951. Molnárné Szűcs Andrea, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
952. Dr. Hübler János Mihály, Bölcsészettudományi Kar
953. Jasper Kata, Bölcsészettudományi Kar
954. Vilmos Eszter, Bölcsészettudományi Kar
955. Lappints Regős, Savaria Egyetemi Központ
956. Bolonyai Gábor, Bölcsészettudományi Kar
957. Szántó István, Savaria Egyetemi Központ
958. Julian Salanki, Bölcsészettudományi Kar
959. Törley Gábor, Informatikai Kar
960. Gárdos-Orosz Fruzsina, Állam- és Jogtudományi Kar
961. Nemes Z. Márió, Bölcsészettudományi Kar
962. Perecz László, Gazdaságtudományi Kar
963. Gárdos Péter, Állam- és Jogtudományi Kar
964. Kelemen Katalin, Állam- és Jogtudományi Kar
965. Molnár Márk, Gazdaságtudományi Kar
966. Ullmann Tamás, Bölcsészettudományi Kar
967. Hurtik-Tóth Enikő, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
968. Dr. Kovács Oxána, Bölcsészettudományi Kar
969. Janoch Lászlóné, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
970. Barbarics Márta, Bölcsészettudományi Kar
971. Jakab Péter József, Bölcsészettudományi Kar
972. Román Nóra, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
973. Juhász Balázs, Bölcsészettudományi Kar
974. Nyirő Tamás, ELTE köznevelési intézménye
975. Szilágyi Ágnes Judit, Bölcsészettudományi Kar
976. Gacsó Adrienn, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
977. Bács Tamás, Bölcsészettudományi Kar
978. Déri Balázs, Bölcsészettudományi Kar
979. Endrődi Gábor, Bölcsészettudományi Kar
980. Stempler Ádám, Bölcsészettudományi Kar
981. Anonim, Természettudományi Kar
982. Kozák Dániel, Bölcsészettudományi Kar
983. Romsics Csaba, Természettudományi Kar
984. Csörgeiné Kurin Krisztina, Természettudományi Kar
985. Erdős Ákos, Bölcsészettudományi Kar
986. Bogdány Tamás, Savaria Egyetemi Központ
987. Rapos Nóra, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
988. Zagyi Emese, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
989. Barna Ildikó, Társadalomtudományi Kar
990. Novák Géza Máté, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
991. Dr. Jakab Gusztáv, Természettudományi Kar
992. Trentinné Benkő Éva, Tanító- és Óvóképző Kar
993. Roszik-Volovik Xénia, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
994. Dr Házas Nikoletta, Bölcsészettudományi Kar
995. Dr. Csiszár Gábor, ELTE köznevelési intézménye
996. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
997. Barátné Hajdu Ágnes, Bölcsészettudományi Kar
998. Erdős Katalin, ELTE köznevelési intézménye
999. Anonim, Gazdaságtudományi Kar
1000. dr. Macher Mónika, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
1001. Anonim, Állam- és Jogtudományi Kar
1002. Anonim, Bölcsészettudományi Kar
1003. Dr. Filó Mihály, Állam- és Jogtudományi Kar
Forrás: https://www.facebook.com/FDSZ.ELTE?locale=hu_HU